| |
1 - 18 hónapos gyermekem nem akar sötétben aludni.
Szereljen fel egy kisméretű éjszakai lámpát, vagy nyissa ki résnyire a gyerek hálószobájának ajtaját, hogy fény szűrődhessen be egy másik helyiségből. Ha gyermeke továbbra is fél a sötéttől, sétáljon vele körbe a hálószobában, és mutassa meg neki, hogy nincs mitől félnie. Játsszon vele egy kis játékot: kérje meg gyermekét, hogy próbálja meg azonosítani a tárgyakat pusztán tapintással. írja le azokat az ismerős dolgokat, melyeket gyermeke nehezen különböztet meg a sötétben. Ne aggódjon amiatt, hogy gyereke esetleg egy rossz szokást vesz fel. A sötéttől való félelem mindössze annyit jelent, hogy fél egyedül lenni. Ez erre a korra jellemző, és idővel természetes módon elmúlik.
|
 
|
2 - A kisbabám megéhezik éjszaka.
életük első néhány hetében a kisbabák nagy része ilyen. éjszaka felébrednek és sírni kezdenek, mert éhesek. Egy kis tej a cumisüvegből, és már alszanak is tovább. Egy baba meglehetősen nagyra nőhet, mire ez a szokás magától megszűnik. Ha hagyja a babát sírni, abból a gyerek nem tanul semmit, egyszerűen nem érti, miért nem reagál senki a sírására. Ha újból elalszik, teljesen kimerült lesz, s egy kicsivel később ismét felébred, mert még mindig éhes.
|
 
|
3 - A kisbabám nem fogyasztja el a cumisüveg tartalmát.
A babák étvágya változó. Bizonyos napokon jól esznek, míg másokon egyszerűen nem annyira éhesek. Néhány baba nagyevő, míg mások nem. Ne aggódjon: azok a babák, akik kihagynak egy étkezést, másnap általában bepótolják azt. A testsúly táblázat az egyik olyan módszer, amivel meggyőződhet róla, hogy babája ilyen szempontból jó egészségnek örvend-e: kisgyermeke nem veszíthet testsúlyából. A TEFAL rendkívül megbízható és praktikus elektronikus babamérlegei automatikusan kijelzik a két mérés között bekövetkezett súlyváltozást.
|
 
|
4 - A kisbabám visszabüfizi a tejet.
Ez egy olyan kisebb probléma, amely az első néhány hétben gyakori. Ennek számos oka lehet: előfordulhat, hogy a baba túl gyorsan vagy a kis gyomrához képest túl sokat ivott, vagy esetleg a cumin lévő lyuk túl nagy. Bizonyos babáknak több problémájuk van, mint másoknak valószínűleg a gyomruk mérete miatt. Ez a jelenség a szilárd táplálékkal szinte mindig megszűnik. Ha túlzott mértékű vagy erőteljes hányást tapasztal, azonnal hívjon orvost.
|
5 - A piros lámpa nem villog és folyamatosan égve marad.
Az alábbi problémák merülhettek fel: - A készülék víz nélkül üzemel: hűtse le a tartályt. - Vízkőmentesítse a készüléket ecettel.
|
6 - Egyéves gyermekem nagyon aktív alvás közben.
Ez teljesen természetes. Kisgyermekének teste a fejlődésének egyik legfontosabb szakaszán munkálkodik: ez pedig a járás megtanulása. Ez a hatalmas teljesítmény olyan sok energiát igényel az ébrenlét során, hogy a kisded teste pihenéskor is csak nehezen tud lenyugodni. A gyermek alvás közben az éjszaka közepén a legaktívabb, és ezekre a mozgásokra a baba akár fel is ébredhet.
|
7 - Használhatom-e a sterilizálót más eszközökhöz?
Más eszközök, például kanalak, gyógyszeradagolók, mellszívók, stb. is sterilizálhatók, feltéve hogy 10 percen át elviselik a 100C-os hőmérsékletet.
|
8 - Hogyan vízkőmentesíthetem a sterilizálómat?
A vízkőlerakódásokat rendszeresen kezelni kell. öntsön 250 ml ecetet a tartályba, és hagyja állni, amíg az összes vízkő fel nem oldódik. öblítse ki bő vízzel, majd törölje ki egy nedves ronggyal.
|
9 - Kétéves gyermekem nem hajlandó lefeküdni.
A legtöbb ilyen korú gyereknél tapasztalható ez a fajta viselkedés. éppen most fedezték fel, milyen jó móka játszani és másokkal együtt élni, és nem szeretnének lemaradni ezen izgalmas élmény egyetlen pillanatáról sem. általában mindenféle okot kitalálnak, hogy halogassák az elválás pillanatát. A lefekvés igazi próbatétellé válik. Tudassa gyermekével 30 perccel korábban, hogy közeleg a lefekvés ideje. Fürdesse meg kisdedét, bújtassa pizsamába, és játsszon vele csendes játékokat. Végül egy rövid mesével - amely lehetőség szerint minden este körülbelül ugyanolyan hosszú legyen - ringassa álomba.
|
 
|
10 - Kéthónapos babám minden éjjel felsír.
Ebben a korban nem szokatlan, ha a csecsemők felébrednek az éjszaka közepén. Gyermeke egyszerűen azt szeretné, ha megetetné őt. Egy kisbaba szervezetének szüksége van erre az éjszakai étkezésre. Hetekkel később a kisdedek természetes módon átalusszák majd az éjszakát. Nincs értelme annak, ha hagyja a babát sírni. Ezzel csak annyit ér el, hogy a gyermek kimerülten ismét álomba merül, de az éhség kicsivel később újból felébreszti majd. A gyermekorvosok úgy vélik, hogy a gyerekeknél tapasztalható bizonyos alvásproblémákat egy mélyen gyökerező szorongás okoz, amely még a csecsemőkorból eredhet. A szakemberek azt javasolják, hogy viszonylag gyorsan etesse meg a babát, büfiztesse meg, majd azonnal altassa el újra. Jobb, ha ilyenkor nem cseréli ki a baba pelenkáját, és nem áll neki játszani a gyerekkel. Ugyanis nem jó, ha azt a benyomást kelti, hogy ez a pillanat is olyan, mint bármelyik másik a nap közben.
|
|